Harmincéves kortól hülyülünk

A magas intelligenciájú emberek többnyire műveltek, de nem minden művelt ember magas intelligenciájú. Az állítás már bebizonyosodott, a szakemberek mégsem tudnak közös nevezőre jutni az intelligencia egyértelmű meghatározásában. Az azonban biztos, hogy a kiemelkedően intelligens emberek sorsa nem mindig irigylésre méltó.

Az intelligencia valamiféle genetikailag kódolt tulajdonság, amely lehetővé teszi a gyors, hatékony és logikus gondolkodást, állítják sokan.

– A laikusok sokszor összekeverik a műveltséget az intelligenciával. Az intelligens emberek általában azért műveltek, mert nagyobb az információ-feldolgozó kapacitásuk és gyorsabb gondolkodásuk miatt kifejezetten éheznek az információkra – véli Rigó Péter, a Mensa felügyelő pszichológusa. – A művelt emberek intelligenciája ezzel szemben nem feltétlenül nagyon magas.

Szellemi kapacitásunk általában 18-20 éves korra fejlődik ki teljesen, ettől a kortól kezdve azonban az intelligencia már nem növelhető, csak a műveltségünket tudjuk fejleszteni. Mégis az ember egyik legállandóbb személyiségvonása az intelligencia.

– A klasszikus értelemben vett intelligens ember agyműködése összerendezettebb – folytatja Rigó Péter. – Ennek igazolására az egyik példa az agy cukorfelhasználásának mérése. Nyugalmi állapotban egy magas intelligenciájú ember agya nagyobb mennyiségű cukrot vesz fel, mint egy kevésbé intelligensé. Feladatmegoldás közben a magas intelligenciájú ember agya a megoldás kidolgozása során alig vesz fel többletenergiát és annak biztosításához több cukrot, míg a kevésbé intelligens ember jóval nagyobb mennyiségű energiát és cukrot használ föl, mégis kevésbé tudja megoldani a feladatot.

Az intelligenciát befolyásoló tényezők közül ma már nem tekintik elsődlegesnek a genetikai adottságokat. A környezeti tényezők, mint például az anya táplálkozása a méhen belüli fejlődés és szoptatás alatt, a születés utáni környezet ingergazdagsága, a táplálkozás, az óvodai, illetve később az iskolai környezet nagyjából azonos mértékben befolyásolja az élet első két évtizedében az ekkor stabilizálódó intelligencia-szintet.

Az intelligencia végső értékének kialakulásában a nevelési stílus csak kis részben játszik szerepet, nincs lényeges eltérés a szigorú, tekintélyelvű vagy a liberális, demokratikus elvek szerint nevelt gyermekek között. Bizonyos családfákban gyakran több kiemelkedő tehetség születik és időről időre feltűnnek a családfán. Intelligenciánk egyébként a felnőttkorban állandó, annak ellenére, hogy értelmi képességeink 30 éves kor után szüntelenül csökkennek. Ám az intelligencia önmagában mit sem ér, ha nem párosul motivációval, érzelmi intelligenciával, kreativitással. A kevés önbizalom, a csökkent önértékelés is jelentősen akadályozhatja a teljesítőképességet.
– A mai iskolarendszer nem segíti kibontakozni az igazi tehetségeket, ritkán ismerik fel a kiemelkedő képességű gyerekeket – fejti ki Rigó Péter pszichológus. – Nem csupán a tananyagot kellene leadni, hanem a gyerekek sokféleségét elfogadva, hagyni kibontakozni kreativitásukat, egészséges önbizalmukat és növelni önértékelésüket. Nem azokon a területeken kellene fejleszteni képességüket, amelyben gyengébbek, hanem azokban, amelyekben jók. Így nem egyformán középszerű embereket faragnának belőlük.

A tanulási zavarok hátterében gyakran nem a képességek, hanem a motiváció, ay önbizalom hiánya vagy más pszichológiai tényező áll. Rigó Péter szerint a Mensa-tagok közül sokaknak rémes élmény volt az iskola. Mivel a tananyagot vagy már tudták, vagy a többieknél rövidebb idő alatt megértették, figyelmük másfelé kalandozott, unatkoztak, „rosszalkodtak”. Nemcsak a tanárokkal, hanem a környezetükkel is rossz viszonyuk alakult ki. Sokukról tanáraik észre sem vették, hogy kiemelkedő képességű diákokról van szó.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.